Pinka Smoke

Pinka Park
 

 

 

A Pinka Park

A varázslatos csatári táj-élmény és hangulat nem csak a miénk.

Helyi vállalkozóként úgy éreztük mindig is, hogy szeretnénk megmutatni minden közelről és távolról idetévedt túrázónak, kirándulónak, vagy akár éhes vendégnek, hogy látniuk kell Felsőcsatár és a Vas-hegy szépségét.

A Pinka Park célja tehát, hogy egy ebéd, vacsora alatt-előtt egy kellemes sétára invitálja az idelátogatót:

  • építettünk egy játszóteret a kicsiknek
  • építettünk egy kis kilátót a domboldalra, ahonnan még a tériszonyosok is nyugodtan körbenézhetnek
  • ültettünk gyümölcsfákat, bokrokat, melyeket feltáblázva megismerhet a “városi népség” is
  • építettünk egy szép, tágas karámot, ahova két fantasztikusan jófej kollégát igazoltunk
  • ültetjük a szőlőt, amiből csemegézhetünk is, és lehet belőle majd dínom-dánom is
  • telepítjük a tűzrakóhelyeket, ahol többek között az étterem által előre elkészített BBQ finomságokat magatok is elkészíthetitek
  • Piknik-csomagunk a természet lágy ölén falatozóknak ad lehetőséget

A Park tehát egy fél délutános programot igyekszik azoknak nyújtani, akik szeretnék kicsit kiszellőztetni a fejüket, és szó szerint beleszagolni a vidéki élet szépségébe.

 

A Park területén az alábbi házirend érvényes:

A Pinka Park a Pinka Smoke Étterem nyitvatartási időben korlátlanul, azon kívül 9-18 óra között szabadon látogatható magánterülete, melyen a tulajdonos által megalkotott alábbi házirend érvényes:

  • A parkban  található eszközöket, a játszótéri játékokat, kilátót mindenki csak saját felelősségre használhatja.
  • Az állatok, a karám, a tó és az árkok megközelítése saját felelősségre történhet.
  • A KARÁMON BELÜL VILLANYPÁSZTOR TALÁLHATÓ! A KARÁMRA FELMÁSZNI, AZON ÁTMÁSZNI SZIGORÚAN TILOS!!!
  • AZ ÁLLATOK ETETÉSE TILOS!
  • A park szabad területein szabadidős tevékenység, sportolás megengedett, az esetleges balesetekért, sérülésekért nem vállalunk felelősséget.
  • A park növényzetét kérjük megóvni, kóstolás megengedett, a szüretelés hadd legyen a mi dolgunk.
  • Kérdéses esetekben az étterem üzletvezetője dönt.

Ha számotokra otthon nem adott a lehetőség egy jó sütögetésre/bográcsolásra, forduljatok hozzánk bizalommal!

Néhány fontos részlet ezzel kapcsolatban:

  • A tűzrakóhelyeket vendégeink az étteremvezetővel előre egyeztetett időpontban és létszámmal használhatják, döntően az étterem nyitvatartási ideje alatt.
  • A tűzrakó bérleti díja 5000 Ft/alkalom, ami magába foglalja az egyik hely bérlését, a faanyagot, és igény szerint az előzetes begyújtást.
  • A tűzrakót és az udvart mindenki saját felelősségre használhatja, az alapvető viselkedési normákat kérjük betartani, és a kert állapotára ügyelni.
  • A tűzrakóhoz felszolgálás nincs, italokat kérjük a pultnál kérjenek.
  • A tűzrakók mellett ivóvíz-vételi és kézmosási lehetőség van, áram a későbbiekben lesz telepítve. Szemeteszsákot biztosítunk.
  • Eszközbérlet (opcionális):

Bogrács 4000 Ft /db / alkalom

Tárcsa 3000 Ft /db /alkalom

Nyársak 3000 Ft / 4 db / alkalom

Munkaasztal, 4 db székkel 2000 Ft/db/alkalom

Fa körkönyöklő 2000 Ft/alkalom

Minden egyéb részletről Kállai Csaba étterem vezetővel tudtok egyeztetni: 06 30 171 2500